Játéktér

Burok


Bizonyára nagyon félrevezető lenne, ha azt mondanám, hogy ateista nevelésben részesültem.

Isten egyszerűen nem létezett.

Nem tudtam, hogy a fohászokban és szitkozódásokban alkalmazott szó bizonyos érzéseimre vonatkoztatható.

Voltak és vannak bizonyos érzéseim, amelyekről egyelőre csak hallgatással tudhatok hitelesen beszélni.

Ugyanis nagyon sok mindennek kellett történnie, míg ezek az érzések néven nevezhető élménnyé sűrűsödtek.


Emlékiratok Könyve

"Ő pedig az ő testének templomáról szól vala."

János 2. 21.


Szabálytalanságom szépségei


Utolsó berlini lakásom Kühnertéknél volt, kinn Schöneweidén, egy vadszőlővel befuttatott villaház első emeletén.

Már vörösödtek a vadszőlő levelei, a megfeketedett gyümölcsökre madarak jártak, ősz volt.

Nem csoda, hogy eszembe jut, hiszen azóta három év telt el, három ősz, s többé nem fogok Berlinbe utazni, nem lenne kihez, nem lenne miért, ezért is írom, hogy az volt az utolsó berlini lakásom, tudom.


Nézőtér

Képzeljünk el egy színházat. Egy frissen ácsolt színpadot. Képzeljük el a nézőtér forró némaságát. Régi színház legyen. Abból a korból való, amit a magyar színházi játék kezdetének szoktunk nevezni. Lehet vendégfogadó szálája, ivó vagy éppen kocsiszín. A színpadon néhány gyertya lebegjen a légvonatban. "Kézzel fogható setétség. Békák, gyíkok és kígyók mászkálnak mindenfelé.


Leírás


Fehér


Egy családregény vége

"És a világosság a sötétségben fénylik,

de a sötétség nem fogadta be azt."

János I. 5.


Fővesztett forradalom

Mondom, azon a kedden délután a körutakon egyetlen emberfolyam, jöttek a Váci úton, jöttek a Bajcsy-Zsilinszky úton, de a Marx téren sokan nem tudták eldönteni, hogy akkor merre.


A fotográfus csillagzata

Elhangzott a XXIV. Magyar Sajtófotó Kiállítás megnyitóján 2006. április 27-én.

Emberábrázolás-portré sorozat kategóriában Kovalovszky Dániel: Kapaszkodunk az időbe - 2005 című képeivel első helyezést ért el


Leni sír

Ugyanazon a napon, amikor délelőtt Hitler világszerte ünnepelt udvari filmese, a csodálatos és elragadó Leni Riefenstahl valóságos emberek tényleges lemészárlásának tanúja lett, hogy aztán a testközeli látványtól és a gyilkosságsorozat kínos hangjaitól lenyűgözötten, kislányos és hisztérikus sírásban törjön ki, stábja egyik fotográfusának pedig maradt még annyi ideje és lélekjelenléte, hogy a kedvező fényviszonyokat kihasználva a példátlan jelenetet meg is örökítse, a CBS tudósítójának jól ismert hangja este így jelentkezett be: "Jó napot


Nyomokat követve

A 2001-ben alapított Palládium-díjat idén Nádas Péter Párhuzamos történetek című regénye, Halasi Zoltán Így ér el című verseskötete, Ablonczy Balázs Teleki Pál-életrajza és Krajcsovics Éva székesfehérvári kiállítása nyerte el, a különdíjat Ferencz Győző Radnóti Miklós élete és költészete című munkájának ítélte oda a kuratórium. Az alapítvány kurátorai: Kövér György történész, Parti Nagy Lajos, Spiró György, Szilágyi Ákos író és Szüts Miklós festőművész.


Jelentés a grünewaldi évről

Sok mindent elhatároztam, és mi mindent el nem határoz az ember. Mit kell majd elvégeznem abban az esztendőben, amit a berlini Wissenschaftskollegban fogok eltölteni.

Isten segedelmével, s legnagyobb szerencsémre, nem sikerült mindent végrehajtanom.