Az absztrakció kívánatos szintjérőlA debreceni könyvhét megnyitója

"Na, ahogy este hajtom be a tyúkokat, mondom, hol csinálja Péter bácsi a könyveket. Most már megkérdezem."
"Hol csinálnám, a szobámban csinálom."
"Aztán mivel csinálja, ha ott csinálja. Nem láttam én ott semmit."
"Dehogynem látott."
"Én ugyan nem."
"Az asztalomat látta, látta a papírokat rajta, látta a tollamat, a ceruzáimat, látott egy másik asztalt, rajta az írógépemet, biztosan hallani szokta a kopogását. Amikor csönd van, akkor kézzel írom, amikor hallja a gép kopogását, akkor másolom, javítom. Olyan, mintha gyomlálnám, kiszedem a sok csekmetet."
"Akkor már úgy kérdezem, honnan veszi azokat a papírokat. Vagy azokat adják magának valahonnan."
"Ki adná, nem adják, veszem Egerszegen."
"Aztán, mikor csinálja belőle, mert én nem láttam, hogy elvinnék."
"Írom a könyvet, Bözsi néni, nem csinálom. Mire mennék, ha minden egyes könyvet nekem kéne megcsinálnom. Nincsen nyomdagépem, nem vagyok könyvkötő. Ahhoz tényleg sok gép kellene."
Úgy nézett rám, mint aki most azért rajta fog kapni a nagy csaláson.
"Akkor meg honnan veszi a pénzit, ha nincsen gépe és nem maga csinálja."
Fogas kérdés e lehetséges világok legjobbikában, ahol az emberek többnyire anyagokból állítanak elő tárgyakat, s hozzászoktak, hogy ezeknek térfogata, súlya van, miközben jómagam az anyagi és a szellemi világ históriájának és belső struktúráinak nyelvi jeleivel foglalkozom, s munkám piaci értéke bonyolultabban alakul, mint a krumplié.
"Engem a könyvkiadó fizet, Bözsi néni. De nem azért fizet, hogy a könyvet csináljam, hanem azért, hogy a betűkből, a szavakból és a mondatokból csináljam meg, ami benne lesz a könyvben, amit el lehet majd olvasni."
Láttam az arcán, hogy ezekkel a szavakkal nem fogunk elérni az absztrakció kívánatos szintjére. Másutt kéne megfognom a dolgot.
"Amikor legépelem, akkor elküldöm nekik, ellenőrzik, hogy mindent helyesen írtam-e. Ők küldik tovább a nyomdába, ott kinyomják, a kötészeten bekötik, kiszállítják az üzletekbe, s ha eladták, akkor a könyvkereskedők leszedik belőle a saját pénzüket, a többit visszaküldik a kiadónak. A kiadó megint csak levonja belőle a költségeit, ami pedig fönn marad, abból valamennyit ad nekem."
Közben azonban azt is láthattam az arcán, hogy a szemem és a szám körül egészen mást figyel.
Elhangzott a debreceni könyvhét idei megnyitóján.
"Akkor meg aszt honnan szedi, a tudományát", kiáltotta bizalmatlanságának erejétől egészen az agresszió határára hajtva. "A fejibűl szedi, vagy honnan, aszt mondja meg."
Valóban, honnan is veszem. Az antikvitás óta ismert kérdés. Amikor Hérakleitosz kényesen elválasztja egymástól a tudás különböző forrásait, akkor nem kevésbé indulatos, mint az én szomszédasszonyom. Vannak emberek, akiknek véleményük van a dolgokról, míg a bölcseknek ugyanezen dolgokról tudása. Később Szókratész úgy tartja, hogy csupán azok tanulnak, akiknek eleve van tudásuk a dolgokról, amit valószínűleg úgy kell értenünk, hogy a többi szükségszerűen marad hülye.
Egy olyan városban, ahol elvileg értik az eleve elrendelés elvét, nem lehet idegen e következtetés.
"Nem csak a fejemből veszem, Bözsi néni", tiltakoztam, "hanem abból, amit a szememre és a fülemre hagyatkozva tapasztalok. Például, amikor így beszélgetünk a kerítés felett. Meg könyveket olvasok, s akkor ellenőrzöm, hogy helyesen gondolkodom-e a tapasztalataimról, illetve megtanulom belőlük helyesen kifejezni, amit gondolok."
Bár láttam az arcán, hiába papolok, mert alig valami érdekli mindebből. Helyesebben érdekelné, szívesen fel is fogná, hiszen valóságos kíváncsiságát szeretné kielégíteni, ha mélységesen mély, alkati és historikus bizalmatlansága nem akadályozná meg ugyanebben. Miközben a könyvkészítés metódusát mintegy négyszáz éves késéssel fel kéne fognia, valójában azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy nem olyan csaló vagyok-e, mint azok, akik társadalmilag hasznos munka nélkül jutnak fizetséghez. A könyvkészítés funkciójának és értelmének ismerete nélkül, miként is hihetné el nekem, hogy a vele való beszélgetés nem csak az élettapasztalatom szerves része lesz, hanem a társadalmilag hasznos munkák áttételein keresztül a keresményem része, s mindez mégsem nyerészkedés.
A gondolkodáshoz szükséges elvonatkoztatás műveletét senki nem tudja mások helyett elvégezni, hölgyeim és uraim. Absztrakciós képességgel minden gerinces rendelkezik, de kiműveltségének szintje népek és egyedek szerint különböző. Fontos dolog, mert ettől függ a kulturális távolság mértéke ember és ember között. Ami nálunk még mindig nagyobb annál, mint amekkora a demokratikus politikai jogok gyakorlása szempontjából kívánatos lenne. A harmadik ipari forradalom küszöbén, körülbelül ugyanazoknak a logisztikai és kommunikációs problémáknak a megoldatlansága előtt állunk, mint eleink a századfordulón. Ady Endre is szenvedett már tőle, olykor csúnyán káromkodott, József Attila okos emberek gyülekezetében reménykedett, Kodály Zoltán pedig praktikus nevelési tanácsokat adott. A magyar történetből változatlanul a polgári felvilágosodás hiánya ásít ránk, ám botorság lenne azt gondolni, hogy a fátum működik. Egy olyan munkát nem végeztünk el, amelynek felelősségét mindenütt a világon a könyves emberek hordozzák vállukon, amelyet azonban mindenütt, mindenkor és mindenkinek önmagában kell elvégeznie. Az önművelés munkáját, melyet idegen szóval Lumiéres-nek vagy Bildungnak neveznek.

Nagy megtiszteltetés, hölgyeim és uraim, hogy ennek az elvégzendő munkának a jegyében nyithatom meg városukban az idei könyvhetet.