Balassa súlyaBalassa Péter 1947-2003

Fiatal férfiként el akarta dobni az életét. A bátor cselekedeteknek kijáró tisztelettel, kicsit szemrehányón, a kivételes eseményekre kicsit éhesen meséltek róla. Furcsa egy kifejezés, hogy eldobni az életet.
Akkor még nem ismertem, késobb pedig igen óvatosan és takarékosan beszéltünk ifjúkorának errol a kivételes eseményérol. Holott a téma mindkettonket folyamatosan meggyötört, s valószínuleg ez maradt a legmélyebb kötésünk.
Olykor nehéz volt, igen fárasztó másról beszélni. Ügyesen elbeszélni a legfontosabb közös téma mellett, éppen csak érinteni. Jött fölfelé a szélfútta gyümölcsfák között, a süppedékeny talaj bizonytalanná tette a lépteit. Még ha nem akarta, akkor is látta az ember. Csüggedten és súlyosan leült.
A közeli fenyves sötétzöld visszfénye reszket a fehérre meszelt falon. Néha nincsen az embernek más eszköze, felolvas egy fejezetet a regénybol, amelyen éppen dolgozik. A másik közben félig van jelen, vagy félig sem.
Vagy az Istenre bízod az életet. Elobb a saját életedet kéne rábíznod, hogy rábízhassad másokét. Még akkor is, ha jól tudod, hogy személyesen nem létezik. Különben nem marad más, mint a mások miatt viselt nyers felelosség a saját életért. Ez nem kevés. De akkor a másokkal kötött egyezmények alapján az önrendelkezésrol kell lemondani, s ugyanilyen mértékben önkéntesen korlátozni a személyes szabadságot.
Végtelenített dialógusainkban az irodalom és a muvészet tárgyait használtuk arra, hogy olyan dolgokról szóljunk, amelyekrol legalább annyira nem lehet beszélni, mint nem beszélni. Amikor vele beszélgettem, akkor mindig az volt a benyomásom, hogy egyszerre két tárgyat nem szabad megérinteni. A folyamatos mellébeszéléssel mégis csak saját veszélyeztetett hivatásunk és törékeny egzisztenciánk legkényesebb felületeirol beszéltünk. Tandorival szólva, ezeknek a dolgoknak most vége.
Olyan mu maradt utána, amelyet a saját önmegsemmisítési késztetése ellenében, súlyos életvágyból és könynyu életörömbol kellett létrehoznia.