Játéktér

Burok

Bizonyára nagyon félrevezető lenne, ha azt mondanám, hogy ateista nevelésben részesültem.
Isten egyszerűen nem létezett.
Nem tudtam, hogy a fohászokban és szitkozódásokban alkalmazott szó bizonyos érzéseimre vonatkoztatható.
Voltak és vannak bizonyos érzéseim, amelyekről egyelőre csak hallgatással tudhatok hitelesen beszélni.
Ugyanis nagyon sok mindennek kellett történnie, míg ezek az érzések néven nevezhető élménnyé sűrűsödtek.
És nagyon sok mindennek kellett történnie, míg ezek az élmények a kivetettség bizonytalanságának otthonos bizonyosságává váltak.
Ma már tudom, hogy ez a bizonyosság ajándék, amit a születésemhez kaptam ráadásként.
Csak úgy tudhatok hitelesen hallgatni róla, ha sikerül magát a történést megfogalmaznom, ami által érzékeléséhez eljutottam.
A történés a burok: Isten benne ül.
Ma, amikor ezeket a sorokat írom, harmincöt éves lettem.
De milyen számítás alapján gondolhatom, hogy ma értem életutam felére?
Meghatározni valaminek a felét, aminek az egészét nem tudhatom?
Ezért a történésből bármit sikerülne is megfogalmaznom, történetemben mindig csak önmaga hiányaként lesz jelen.
Csak részleteit érzékelhetem.
De az érzékelhető hiány is jelenlét.
Erről beszélek.
A hitvallás egyértelműsége megfosztana a hiány bizonyosságától.