Kemény dióVallási fundamentalizmus mint politikai mozgalom

"Meggyőződésem, hogy kizárásom az egyetemről nem Isten akaratából történt" - mondja a fiatalember, akit állítólagos homoszexualitása miatt a Károli Gáspár Református Egyetem zárt ki a hallgatók közül. "Istennek ehhez semmi, de semmi köze nem volt. És ez erőt ad." A meggyozodés nagy dolog, s ezért egy ilyen merész kijelentés hallatán örvendezni kell. Nekem könnyek szöktek a szemembe. Isten akarata azonban keményebb dió, mint hogy holmi öröm és könnyes empátia elbírjon vele. Mert abba azért mégse mehetünk bele, hogy e felkavaró történethez ne lenne sok köze.
Nem mintha azt gondolnám, hogy a mikrobiológiai fakultásra Isten kevesebb figyelmet fordít, mint a teológiára. De azt sem, hogy többet.
Ha valóban mindenható, s nélküle hajszál nem esik le a fejünkrol, akkor több, mint valószínu, hogy nem csak a fiatalember lett az o akaratából ilyen, s nem másmilyen, hanem ugyanezen akarat szerint az ot kizáró teológiai professzorok sem dönthettek másként, mint ahogy döntöttek. S ha így találna lenni, akkor bármiként gondolkodunk, az emberi ítéletnek vagy az emberek személyes meggyozodésének nincsen sok teteje. Sem a kizárt teológiai hallgató meggyozodésének, sem az ot kizáró egyetemi tanács ítéletének. Akkor meg hiába is könnyezzük meg a fiatalembert, ügye bizony elég gyönge lábon áll. Az sem vigasztaló, hogy a professzorok ítélete nem kevésbé.
A két ellentétes meggyozodést tán inkább összefüggésükben kéne megvizsgálni, hogy a teremtésben muködo isteni akaratról és az emberi döntések szabadságáról valami megbízhatóbbat tudjunk mondani. A különbözo pályán mozgó dolgoknak és eseményeknek erre az igazán ragyogó együttállására és igényes együttlátására Kálvinnak volt egy elég épkézláb ötlete. Az ember szabadon dönt, s az eleve elrendelés ettol függetlenül muködik a teremtésben. Ami a helyükön maradó professzorokra nem kevésbé érvényes, mint a kicsapott diákra.
"Got und ich wir sint ein in diesem gewürke" - mondja Eckhart mester. Ami annyit tesz, hogy Istennel egyazon muvön munkálkodom.
Ha azonban a teremtés mégsem találna egylényegu lenni, s nem csak a teremto és a teremtett, az anyag és a szellem, a lélek és a test nem lenne egyetlen egészben látható, hanem még a demiurgosz is önálló princípiumként muködne a világban, akkor az elobbinél is bonyolultabb a helyzet. Akkor az sem kizárható, hogy az egykori teológus hallgató vagy akár az ot kizáró egyetemi emberek cselekedeteiben a gonosz muködött, s akkor Istennek tényleg nincs köze a történtekhez. Legfeljebb annyi, hogy vagy a kicsapott diák, vagy egykori tanárai és a kizárását hevesen szorgalmazó diáktársak most játszották el a lelki üdvösségüket.
Ha nem így lenne, akkor rögtön mehetnének vásárolni néhány búcsúcédulát.
Mert ha egyszer a teremtés jó, akkor miként került belé a rossz. Osrégi kérdés. Vagy ha egyszer minden jó osforrása a Teremto, akkor a teremtménynek miért kéne jó érzéseit, akár az o nevében megcenzúráznia. Ez egy újabb kori kérdés. Az engedélyezett tudást, ha van ilyen, vajon ki különbözteti meg a tiltott tudástól, ha van ilyen. Ki hajtja végre a megkülönböztetés érzéki és szellemi muveletét, ha minden nap minden órájában és minden percében nem én. Ez a mi kérdésünk, ez a mi szabadságunk. A három hasonló tartalmú kérdés persze oly magasra van föltéve, hogy még a legmagvasabb teológia sem képes mindig felérni.
Holott már az elso században erosen foglalkoztatta a keresztényeket, s a középkorban hol nyilvános egyetemi vitákon, hol máglyák tüzénél döntötték el, hogy mi az igazság vele. Nem volt ritka, hogy a demiurgosz pokoli muködésére az egyéni viselkedésben találtak megfellebbezhetetlen bizonyítékokat. S hogy e bizonyítékok bármikor hozzáférhetoek legyenek, próbákat is kitaláltak hozzá. Vízpróbát, tuzpróbát, eleven emberen. Ami ugyan senkit nem vitt közelebb az egyetlen logikailag helytálló megoldás kiválasztásához, és a bunök bizonyítékait sem tette hitelesebbé, de abban alaposan közrejátszott, hogy az európai ember a saját cselekedeteinek erkölcsi minosítéséhez és a világi regulák megalapozásához Isten feltételezheto érvei helyett más premisszákat keressen. Kant kategorikus imperatívusza nem a kereszténység univerzális szemléletétol idegen, hanem a Szent Offícium több évszázados tevékenységének szellemétol. A bunös viselkedés tárgyi bizonyítékainak listáival az utóbbi kétszázötven évben ezért nem szokás hangosan elohozakodni. Viszont senkinek nincsen megtiltva, hogy úgy cselekedjék, ahogy másoktól elvárja és másoktól meg is kívánja. Az inkvizíció, a keresztesháborúk és a vallásháborúk vérengzésekben gazdag története a végso kérdéseket illeton bizonyos óvatosságra, türelemre és önmérsékletre intette a keresztény tudományokat. És akkor még nem beszéltünk a kolonizációban, a rabszolgakereskedelemben és a holocaustban játszott szégyenteljes szerepükrol. Igazán nincs miért nem szerénynek lenniük. Nem arról van szó, hogy valami nagyon sikerült, amit a felvilágosodás hívei, a zsidó szabadkomuvesek és a néger zenészek aztán elrontottak, hanem valami nagyon nem sikerült.
A kudarcok, a hibák és a bunök töredelmes megvallása a klasszikus keresztény erények közé tartozik, minden más a goghöz és a megbotránkoztatáshoz. Ahhoz, hogy a keresztény viselkedésnek ez az elengedhetetlen alapgesztusa éljen és virulhasson a társadalomban, az egész kultúrának, azon belül még a technikai civilizációnak is szüksége van a több évszázados szerzetesi hagyományra. Nálunk ennek a hagyománynak a folyamatossága a török hódoltság idején megszakadt. A hiány utólag nem pótolható, s így e hiány megannyi következményével és nyomával nem csak a társadalom életében, de az egyházak belso életében is számolni kell. Hiányzik az állandó önreflexiós kényszer, amelyet öntudatlan napi gyakorlatként, majd hogy a kanonikus horák rendje szerint végeznek el másutt az emberek.
A keresztény vallási szemlélet igyekszik feloldani, mintegy felülírni a görög és a zsidó leszármazásban gyökeredzo duális gondolkodást, s ehhez elvileg meg is vannak a keleti gondolkodásból átvett rituális eszközei és fogásai. A muveletet azonban mindig csak esetenként vagy elégtelenül sikerül elvégeznie. A belso várkastélyban bolyongó szerzetesek és szentek errol elég sokat tudtak, amikor a hithez vezeto utat, magát a törekvést fontosabbnak tartották a hitnél. A görög, illetve a zsidó minta minduntalan átüt, s ezek a maguk hagyománya szerint nem univerzalisztikus igényuek. Az a görög, aki athéni, leszboszi vagy krétai, és nem rabszolga. Az összes többiek barbárok. Zsidónak születni kell. Kereszténnyé ellenben nem a születési helye vagy a leszármazása alapján lesz az ember, nem is azért, mert férfi vagy no, rab vagy szabad, hanem a hite és a hitvallása alapján. A keresztény származás fogalmának hallatán elvileg minden pápának és az összes zsinati irodának hangosan hahotáznia kéne.
De épp az univerzalitás nem sikeredik ki az önmagukat történelminek nevezo, de saját történetükre alig emlékezo egyházakból. Hol a hívek életvezetésébol nem lehet kiszabni, mert lopnak, csalnak, ölnek, hazudoznak és paráználkodnak, hol pedig az intézmények vagy az egyházi hatalmasságok tevékenysége állja el az utat. Maradnak a szólamok. Ha egy háborúban mindkét oldalon megáldják a fegyvereket, akkor semmiféle papi áldásnak nem lesz foganatja. Az egyetemes szeretetet hiába akarnánk hol az egyéni önzés, hol a nemzeti önzés ösvényeirol elérni. A szeretet ellenben nem olyan dolog, amit bárki ne tudna megkülönböztetni a gyulölettol és a megvetéstol.
Ateisták erre megrántják a vállukat. Mit érdekel, mi dolgom vele. Foglalkozzanak vele a másra alkalmatlan papok és teológusok. Amit ok a maguk tudása szerint bizonyosan meg is tesznek. Ám ezzel a dolog a civil társadalom szempontjából még közel sincsen elintézve. A közös kultúrából senki nem tud a saját szakállára kiiratkozni. A vallási privilégiumokra ácsingózó fopapok sem, hiszen vallási törvényeik vizsgálata mellett a civil társadalom törvényeit is figyelembe kell venniük. De maga a civil társadalom sem, amelynek olykor nem csak historikus és jogi, hanem teológiai és egyházjogi szempontból is szemügyre kéne vennie a saját fogalmi készletét.
Egyetemrol kizárni, ennek az én fülemben se zsidó, se görög, se latin, se keresztény, de még ateista szempontból sincsen semmi értelme. Contradictio in adiecto, nem készültek, elégtelen, menjenek a helyükre. Az egyetemes a mindent és mindenkit magában foglalót, a mindenre és mindenkire kiterjedot jelenti. Nem az universitas szülte az universumot, ha szabad így mondanom, hanem fordítva. Ha pedig valakit az erkölcsi kiválósága szerint részesítenénk tudásban, akkor még a püspökök is igen keveset tudnának.
A kizárt fiatalembernek az elkövetkezo idoben ténylegesen szüksége lesz velük szemben a lelki erore. Amit minden bizonnyal éppen úgy a vallási meggyozodésébol fog meríteni, mint az ot kizáró tanárok a saját teológiai vakmeroségüket. Amennyiben hitelt lehet adni a közleménynek, a katolikus, a református, az evangélikus egyház és a zsidó hitközség a legmagasabb szinten emelte fel hatalmas szavát. A gyönge fiatalembernek a saját gyönge igazával velük kéne megmérkoznie. Hirtelen támadt közösségükben most úgy látják, hogy a diszkrimináció ellen hozott világi törvény veszélyezteti egyházi és vallási életük önállóságát, s ezért a törvény alkotmányos felülvizsgálatát kérik. Attól a civil társadalomtól kérik, amelynek személyenként egyenrangú tagjai, s amelynek törvényeit ok sem követik kevésbé, mint bárki más. Ha loptak, akkor tolvajok, ha öltek, akkor gyilkosok. Ha ma megsértenek egy törvényt, akkor annak hatálya alól holnap nem fogják tudni felmenteni oket. Amennyiben más híradásoknak is hitelt lehet adni, a vallási privilégiumra áhítozó közös kérés szellemében a Károli Gáspár Református Egyetem rögtön be is váltotta a bizonylatot, amit az Alkotmánybíróság még ki sem állított, s feltehetoen nem is tud kiállítani. Azonnal tovább is mentek a diszkriminációban. Az egyetemi tanács azzal indokolta kizáró döntését, hogy a hallgatóból nem csupán állítólagos homoszexualitása miatt nem lehetett volna lelkész, hanem azért sem, mert mozgássérült. Szóvivojük valami olyasmivel indokolta a kicsapott diák meghurcolását, ami a nevezett személynek születése által sajátja.
Vajon hogyan képzeli a szóvivo a teremtést, szavai nyomán a kérdés azért megáll a levegoben.
Mielott azonban megbotránkoznánk, javaslom, hogy üssük föl a megfelelo oldalakon a Bibliát. Ha törik, ha szakad, meg kell értenünk, hogy mi vezette ilyen brutális nyilatkozatra a szóvivot.
Az erotikus cselekményt, amit mi a rendorségi nyomozók és az igazságügyi boncnokok körében kialakult fogalom nyomán ma homoszexualitásnak nevezünk, a Szent Írás a paráznaság fogalma alá rendeli. Paráznaságon a nemi érintkezés azon formáit érti, amelyeket törvény tilt. A törvény ezennel nem a világi rendszabályokat jelenti, hanem a szigorú és felette részletes regulát, amit Isten a Sinai hegyen Mózesnek kinyilvánított. Már csak a szöveg szépsége miatt is érdemes a megfelelo helyeket a kontextusból nem kiragadva, és mindenféle interpretációtól mentesen idézni.
"És tartsátok meg az én rendelkezéseimet, és cselekedjétek azokat. Én vagyok az Úr, a ti megszentelotök.
Mert valaki szidalmazza az o atyját vagy anyját, halállal lakoljon; atyját és anyját szidalmazta: vére rajta.
Ha valaki más ember feleségével paráználkodik, mivelhogy az o felebarátjának feleségével paráználkodik: halállal lakoljon a parázna férfi és a parázna no.
Ha valaki az o atyjának feleségével hál, az o atyjának szemérmét fedi fel: halállal lakoljanak mindketten; vérök rajtok.
Ha valaki az o menyével hál, halállal lakoljanak mindketten, fertelmességet követtek el; vérök rajtok. És ha valaki férfival hál, úgy a mint asszonynyal hálnak: útálatosságot követtek el mindketten, halállal lakoljanak, vérök rajtok.
És ha valaki feleségül vesz valamely asszonyt annak anyjával egybe: fajtalankodás ez; tuzzel égessék meg azt és azokat, hogy ne legyen köztetek fajtalankodás.
Ha pedig valaki barommal közösül, halállal lakoljon, és a barmot is öljétek meg.
Ha valamely asszony akármely baromhoz járul, hogy az meghágja ot: öld meg mind az asszonyt, mind a barmot, halállal lakoljanak, vérök rajtok."
Gondolom, mindenki elott világos, hogy e közel sem teljes terjedelmében közölt tiltó és felszólító szövegben (Mózes 3.20.8-16), a beszélo nem képletesen érti a halálbüntetést. E szöveg szelleme szerint a férfiak között elképzelheto erotikus cselekmények pedig még akkor sem helyeselhetok, ha a szöveg útmutatását követve a lehetoségek közül készségesen kivesszük a penetratiot, de nagyvonalúan meghagyjuk a fellatiot és a kölcsönös masturbatiot. Arra sem hivatkozhatunk, hogy a szöveg végül is a cunnilingust sem tiltja el. Ebbol a szövegbol egyetlen meleg szervezet nem tudja levezetni tagjainak jogvédelmét. Zsidó és keresztény vallású melegek öntudatos és tiszteletreméltó csoportjai sem tudnak vele mit kezdeni. Az emberi jogok védelmezoi szintén nem mehetnek vele messzire. Megkerülni azonban nem lehet, mert az európai kultúra alapjába van bekövezve.
S a következokben sem kevésbé egyértelmuek a papi hivatásra vonatkozó szakaszok (Mózes 3.21.16-24) versei.
"Szóla ismét az Úr Mózesnek, mondván:
Szólj Áronnak, mondván: Ha lesz valaki a te magod közül, az o nemzetségökben, a kiben fogyatkozás leend, ne áldozza áldozatul az o Istenének kenyerét.
Mert senki sem áldozhat, a kiben fogyatkozás van: vagy vak, vagy sánta vagy csonka orrú, vagy hosszú tagú.
Sem az, a ki törött lábú vagy törött kezu,
Vagy púpos, vagy törpe, vagy szemfájós, vagy viszketeges, vagy sömörgös, vagy a ki megszakadott.
Senki, a kiben fogyatkozás van, elo ne álljon Áronnak, a papnak fiai közül, hogy tuzáldozatot vigyen fel az Úrnak; fogyatkozás van o benne, ne álljon elo, hogy megáldozza az o Istenének kenyerét.
Az o Istenének kenyerébol, a legszentségesebbikbol és a szentségesbol ehetik.
Csak a függönyhöz be ne menjen, és az oltárhoz ne közelítsen, mert fogyatkozás van o benne, hogy meg ne fertozhesse az én szenthelyemet. Én vagyok az Úr, az o megszentelojök."
Nem hangzik valami emberségesen, de a rituális szándék felfogható és követheto benne. Lelkész, rabbi vagy plébános mozgássérült bizony nem lehet. Úrvacsorához járulhat, de o maga nem szolgáltathatja ki. Ennek a tényállásnak a megállapításához az Alkotmánybíróságot segítségül hívni, több, mint értelmetlen. Felesleges. Legalább olyan értelmetlen, mint egy valóságosan mozgássérült embert felvenni egy olyan egyetemre, ahonnan a mózesi törvények szerint elvileg azonnal ki kéne zárni, s aztán az állítólagos homoszexualitása miatt zárni ki, holott e deliktum miatt a vallási törvények szerint meg kellett volna ölni.
Mintha e vallási nagykoalícióba tömörült egyházi férfiak csupán félig óhajtanák betartani a törvényt. Netán önkényesen szemezgetnének benne. Hivatkozási alapként azonban egészben meg akarnák tartani, hogy esetenként olyan világi privilégiumokhoz juthassanak, amely civil személyként nem illetné meg oket. El nem tudom képzelni, hogy milyen privilégium lehetne ez.
Ha az ölés joga, akkor félo, hogy a fegyver gyakran fordítva sülne el. Groer bíborost az egyházfoi székébol ez esetben nem távoli kolostorba kellett volna küldeni a kezére kerülo kisfiúk több nemzedékének megrontása miatt, és hasonló deliktumok miatt az amerikai lelkészek, plébánosok és püspökök körében is alapos vérfürdot kéne rendezniük az egyházi hatóságoknak.
De mielott a vallási fundamentumok nevében pálcát törnénk olyan szenvedélyek felett, amelyek sok szenvedést okoznak, s maguk is telítettek emberi szenvedéssel, a különbözo testi fogyatkozások és a férfiak között szokásos paráznaságok nyomvonalát követve érdemes továbblapozni a Bibliában. Ami természetesen azt jelenti, hogy az ember a múló idoben is lapoz egy jó nagyot.
A keresztény teológusok nem felejthették el, hogy Pál mennyivel megengedobb a férfiak egymással uzött szerelmes manipulációival kapcsolatban, mint az osszöveg. A nok egymással uzött praktikáit épp csak megemlíti. A melegek világi jogvédelmét természetesen nem építeném erre a szövegre sem (Pál levele a Rómabeliekhez, 1.17-32), mint hogy közel sem felejti ama régi törvényt, s méltónak tartja oket a halálra. A változás ennek ellenére elég feltuno. Pál részletesen eloadja, hogy milyen undorítóak és nevetségesek. Óva int, hogy bárki helyeselje a viselkedésüket. De nem akarja az életüket venni. Nem is vehetné. Ekkor a gyilkolás már a világi hatalom dolga lett. Legyen az a büntetésük, amit egymással muvelnek. A dolgot ezzel a csaknem mulatságos formulával intézi el. Az emberi élet realitásában jártas és értelmes egyházfok ma sem mondhatnának különbet. Már csak azért sem, mert szerelmi ügyekben az emberek mindig a saját lelkiismeretük szerint cselekednek, s ennél meg is fognak maradni. Enynyi csökönyösség láttán az egyházfoknek ott van még a bölcs hallgatás.
Olyan helyet pedig, miszerint a testi fogyatkozást valakinek a bunlajstromához lehetne csapni, én az Újtestamentomban soha nem láttam és most sem találok. Az emberi test minden megkötés nélkül templomnak neveztetik. Jézus nem csupán azért választja ki tizenkét apostolát, hogy prédikálni küldje oket, hanem azért, hogy gyógyítsanak. A gyógyítást illeton mind a négy evangélium szövegében oly hosszú a sor, hogy napestig nem jutnánk a végére. Ördöngöst, hideglelost, bélpoklost, süketet, vakot, száradt kezut, vérfolyásost és gutaütöttet gyógyít. A vérfolyásos különösen érdekes, mivel az osszövegben mindenki tisztátalanná válik, aki ilyennel bármiként érintkezik. Kétezer ártatlan disznót küld a tengerbe az emberek mindenféle ártalmas lelki bajával. De nem oket. Az Alkotmánybíróságnál jogorvoslatot kereso keresztény püspököknek talán nem kerülte el a figyelmét, hogy ott, akkor, az osszöveghez képest történt azért valami lényegi változás a testi fogyatékosságok és a lelki betegségek értelmezésében és értékelésében. Szeretném felhívni rá a figyelmüket, hogy az antidiszkriminációs törvény sem követ mást, mint e lényegi változás szellemi nyomvonalát. A változás vagy fordulat megértése bizonyos absztrakciós készséget igényel, ezt elismerem, az evangélisták azonban szinte a szájunkba rágják a vonatkozási pontokat.
"Nem az egészségeseknek van szükségök orvosra, hanem a betegeknek, nem azért jöttem, hogy igazakat, hanem hogy bunösöket hívjak megtérésre." (Márk, 2.17) A gondolati keresztkapcsolat egészség és betegség, igazság és bun, szükség és megváltás között igen merész és szokatlan lehetett a maga idejében, de nem annyira komplikált, hogy ma is ne lehetne megérteni és követni. "Nem az egészségeseknek van szüksége orvosra, hanem a betegeknek. Elmenvén pedig tanuljátok meg, mi az: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot. Mert nem az igazakat hivogatni jöttem, hanem a bunösöket a megtérésre." (Máté, 9. 12.13.)
A Kálvin téri teológusok áldozatot akartak. Ok maguk okozták a galibát, de ezt sem veszik észre. Mert abban a kérdésben, hogy miként tehetnének eleget a szeretet vallási követelményének, egyetlen világi instancia nem fog nekik tanácsot adni vagy eligazítást nyújtani. Ha egyszer felebaráti szeretetre nem képesek, akkor az minden ellenkezo tartalmú nyilatkozatuk ellenére azt fogja jelenteni, hogy erre nem képesek. Ami pedig a világi törvényeket illeti, nem csak a kicsapott diák jóhírnévhez és személyi adatainak védelméhez való jogát sértették meg, amikor nagy nyilvánosság elott homoszexuálisnak nevezték, s nem csak a hátrányos megkülönböztetésre vonatkozó törvényt, amikor született testi adottsága alapján különböztették meg mindenki mástól, hanem a saját vallásuk eloírásait is. Holott annak alkotmányos gyakorlásában sem világi személy, sem világi intézmény nem akadályozta oket. A világi törvények nem kényszerítették oket arra, hogy a mozgássérült és beszédhibás diákot felvegyék, hanem ahhoz nem járulhat hozzá a törvény, hogy ugyanezt a diákot ilyen szemérmetlen indoklás alapján zárják ki.
De ha akkor nem volt szemük a saját állítólagos vallási törvényeikre, amikor a fiatalember eloször elottük ült, akkor miként lenne elvárható, hogy most tekintettel legyenek a világi törvényekre vagy akár a jó ízlésre.
Sem akkor nem voltak irgalmasok, amikor a diákot felvették, sem akkor, amikor kicsapták. Irgalmatlanságuk pszichológiai jelentése viszont nem annyira komplikált, hogy ne lenne emberi ésszel fölfogható.
Annak az embernek, aki érzelmileg és érzékileg közömbös a saját nemével szemben, arra sem lehet szüksége, hogy homofób legyen. Vannak ilyen emberek. A Kálvin téri teológián minden bizonnyal nem ok a hangadók, mert akkor óvatosan kerülték volna, hogy elhangzó szavaikkal bárkit megsértsenek vagy megbotránkoztassanak. Fiatal emberek általában halmozottan homofóbok. Saját hajlamaik helyét, ösztöneik funkcióját keresik, épp úgy keresik, mint ezen kívül még oly sok mindenféle mást. Saját érzelmi és érzéki kiszolgáltatottságuk miatt, amit maga a keresés okoz, szívesen meg is büntetik egymást. Ha valaki tudni akarja, hogy hol van Teherán, annak legalább egyszer meg kell néznie a térképen. Meg miként is lehet valaki közömbös a saját nemével szemben. Vajon szükséges-e, hogy közömbös legyen. Ezen a kérdésen a Kálvin téren is biztosan elgondolkodott már valaki. Mert ha tényleg szükséges lenne, akkor minden férfinak nem csak önmagával szemben kéne közömbösnek lennie, egyszeruen így lenne teremtve, hanem az apjával, a fivéreivel és a barátaival szemben is.
Ami az egyetem falai között történt, az minden vonásában és gesztusában több, mint értheto. Ám sem a laikus gondolkodás, sem a vallásos gondolkodás szempontjából nem elfogadható. S a történtekrol még azt sem kell senkinek gondolnia, hogy ez mindenütt a világon így lenne vagy így lehetne a protestáns gyülekezetekben.
A nagytudományú egyházi férfiak végül is azt kérdezték az Alkotmánybíróságtól, hogy vallásuk vajon összeegyeztethető-e az emberséggel. Nem hiszem, hogy a jog egy ilyen kérdésre válaszolni tud majd nekik. Én azonban személy vagyok, s így minden további nélkül válaszolhatok. Igen, egyeztetheto. Nekik azonban most ez az egyeztetési muvelet sem intézményesen, sem személyesen nem sikerült.