Látomás és szervezésA hetvenéves Yehuda Elkana arcképéhez (Elhangzott a Magyar Tudományos Akadémián, június 17-én.)

Van egy kis amator képecske, cakkozott szélu, enyhén besárgult, hatszor nyolcas méretu. Kölcsönkaptam egy jó baráttól, hogy minél alaposabban tudjak készülni az alkalomra, mikor is rettegett és kedves közös barátunkat hetvenedik születésnapján köszöntjük. Nézzek a múlt kútjának mélyére, amit Thomas Mann szavait követve akár feneketlennek mondhatunk.
Azon képek száma, amelyek az elso nagyipari emberégetést megelozo idokbol a családi albumokba ragasztva fennmaradtak, minden bizonnyal milliókra rúg. De hogy ez a képecske megmaradt, igazán csodaszámba megy. 1938 vagy 1939 telén készült egy kopár vidéki utcán, bizonyára vasárnap délelott. Hátoldala arról tanúskodik, hogy Suboticán, azaz Szabadkán dolgozták ki a híres Gevaert-gyár Ridax márkájú papírján, Deutsch fotó-optikai muhelyében. A múlt század ötvenes éveinek végén, amikor fényképészetet tanultam, magam is nagyítottam rá.
Habár nem tudom, hogy a tudomány e díszes csarnokában ilyen együgyu dolgokról illo-e beszélni. Azt sem tudhatom, hogy a személyes emberi tapasztalatot éppen milyen árfolyamon jegyzik. A lokális szempontjából nézik-e az univerzálisat, avagy fordítva. Az objektivitást vagy a szubjektivitást részesítik-e elonyben. Realisták-e avagy relativisták. Értékmentességre törekednek-e, netán a normatív ítéletek szadizmusát preferálják, helyes gondolkodásról ábrándoznak, a jóság és a bölcsesség diktatúrájáról, inkvizícióról, kerékbetörésrol, esetleg felnégyelésrol. Vannak-e történeti szempontjaik, avagy nincsenek, és akkor az eseményeket úgy elegyíthetik, mint egy vegyes salátát. Posztmodernek, modernek avagy éppen fundamentalisták-e. Nemzeti vagy faji fundamentalizmusukat vajon valláshoz kötik-e. Politikai pártoknak elkötelezettek-e avagy függetlenek. Szociális helyzetük kontextusától is függetlennek tekintik-e a gondolkodásukat, vagy épp ellenkezoleg. Megvetnek-e mindenféle reflektivitást, esetleg a cselekvés ösztönzojének avagy gátjának tekintik-e a reflexiót. Van-e becsülete körükben a józan észnek, avagy kis tudományos gonosztetteik inkább statisztikailag verifikálható eredményekben keresnek és találnak felmento magyarázatot.
A különbözo fogalmi tereket és idoszinteket legfeljebb vízhatlanított hazudozással lehetne elszigetelni.
Ilyen tömítés nincs.
A kísérleti állatok szenvedése azért lassan átszivárog a leleményesen megmentett emberi életekbe.
Az épület maga oriz néhány megaranyozott akantuszlevelet, egyenletesen bordázott jón féloszlopot, még ha józan észrol vagy szépségrol nem illik is beszélni benne. Bár felteszem, hogy aki belép az akadémiákra, annak emlékeznie kell az athéni térszemlélet fogalmaira és ideáira, vagy legalább a piacra, ahol Szókratész a világ mibenlétérol és minemuségérol a kofákkal és a szépfiúkkal társalkodott. Persze úgy is megfogalmazhatjuk a kérdést, amely mindenképpen a körmünkre ég, hogy az emberi lény szemének, fülének, orrának, nota bene a szájának, amivel jobb esetben nemcsak praktikus kis hülyeségeket beszél, hanem csókol, vajon van-e bármiféle jelentése az ideológiák vaddisznóitól feltúrt helyi filozófiákban, s ha igen, akkor mi, vagy ha nincs, akkor a "miért nincs" gyermeki kérdésének miért kell e nagyszeru termekben válasz nélkül elhalnia.
Anyu, a kutyának miért négy lába van. Mért olyan kétfeneku a tudományok etikája. Hol orzik a nénik és a bácsik az önkényuralmaktól és a háborúktól sokszorosan megzavart libidójukat.
A Gevaert túlélte az emberégetés korszakát, és jó papír volt. Amator képek tömeges nagyítására legalábbis használhatóbb papír, mint a Forte vagy akár az Agfa.
Minél nagyobb tömegben vagyunk, akik abban a reményben fényképezkedünk, hogy saját önpusztító és világpusztító jelenünk valamilyen technikai vagy organizációs csoda folytán bármilyen jövot tartogat nekünk, nekünk, nekünk, nekünk, akik egoista eszméinkkel és téveszméinkkel együtt halunk meg, annál nagyobb a kétség, hogy a tudományok által szétszabdalt világon a buzgón szorgalmazott használati érték és a praktikum vajon mond-e valamit a dolgok reális minoségérol. S akkor a teremtésben vagy az univerzumban elfoglalt helyük értékérol nem beszéltem. Van-e olyan, hogy univerzum, avagy csak az egyes embereknek van-e univerzuma, netán a tárgyaknak. Több-e, mint amennyit a fizikai test sugárzó homérséklete és az illata együtt ad.
A képecske eloterében egy elbuvölo komolysággal öltöztetett kisfiú áll. Talán négy és fél éves lehet, mondjuk öt. Súlyos, aranygombos matrózkabátot visel, fehér sálat, fehér kesztyut, lábán lakkcipot, fején kissé félrecsapott svájcisapkát. Igazi dendi, egy világhódító. Az úttest közepén cövekelt le, enyhén szétvetett lábakkal. Majd azt mondják róla az emberek, bizony két lábbal áll a földön ez a férfiú. Kezecskéit majdhogynem ökölbe szorítja, ám ebben fenyegetés nincsen. Született realista o. Késobb ezért visel kockás vagy csíkos ingeket. Mellét kitárja, fejét fölveti, egyenesen belenéz a lencsébe. Nyíltságból és állhatatosságból már jóval kevesebb sok lenne. Valószínuleg pontosan tudja, hogy mi történik a mechanikus szerkezetben, a képalkotás metafizikáját pedig ezzel való összefüggésében gondolta át. Hogy tudománytörténeti és tudományfilozófiai szempontok szerint rendezhesse a tudását, késobb majd matematikát, fizikát és biológiát kell tanulnia, igazi kemény tudományokat. Tekintetében a hadvezéri pozitúra ellenére van valami riasztón és riadtan tartózkodó, még szerencse. Amit alkati derubol fakadó, egyetértést kereso mosoly enyhít. Ennek viszont már látható az ajkán az ironikus, csaknem gunyoros zárójele.
Életének elso éveiben ezt a kisfiút asszonyok kényeztették. Anya, nagynénik, nagymama. Meg az estéli kamarazenék érzéki izgalma és roppant világbékéje a hatablakos házban, amely a képen szintén látható. De annyira azért nem, hogy ne lenne tisztában a világ kényeztetésre nem hajló belso természetével.
Akkoriban Lászlónak hívják, akit mi Yehudaként ismerünk.
Napra még be sem töltötte a tizedik évét, amikor a szüleivel együtt Battonyán betaszítják a koncentráció nagy történelmi folyamába. Senki nem gondolhatja komolyan, hogy a tudományok ne játszottak volna kiválasztott szerepet a szorgos elokészületben. Legfoképpen az isteni tudomány, a katolikus és a protestáns teológia, aztán az antropológia, az etológia, az etnológia, a fajbiológia, amely késobb nagy csendesen genetikává varázsolja át magát, a kísérletezo és szelektáló hajlamaitól uzött medicina, a jog, a humaniórák és a szellemtudományok egytol-egyig. Yehudával együtt 108 embert fognak össze és visznek el Debrecenbe. Ami nem holmi üzemzavar. Ha van zsidókérdés, akkor a modernitás nagyobb dicsoségére megoldásának is lennie kell.
Kérdés, válasz, probléma, megoldás, a dolgoknak ez a racionális logikai rendje.
A nagymama a két nagynénivel a szegedi gettóban rekedt. A deportálás 1944. június 18-án keltezett ütemtervét Sellyei Vilmos csendor ezredes osztja szét a helyi parancsnokságok között. A négyes számú országos zóna ötödik csendorkerületében vagyunk. Battonyáról ekkor érkezik elhurcolásuk híre Szegedre. Szintúgy bevagonírozási központ, itt is folyik a zsidótlanításnak nevezett országos akció. A polgármestereknek az úti kellékekrol kell gondoskodniuk. Élelemrol. Az ivóvíz, illetve az ürülék és a vizelet tárolására minden marhavagonhoz egy-egy vödörrol. Valamint lakatokról és láncokról, a zsidó a vagonból meg ne szökjön. A bevagonírozást megelozo motozásnál, amit az államkincstár különösen fontosnak tart, orvosnak kell segédkeznie, szakszeruen átvizsgálnia a gyanús személyek vagináját és anusát. Debrecenben néhány órára tiszteletre méltó közjáték zavarja meg ugyan a gyalázatot. Kölcsey Sándor polgármester mindezt így nem helyesli, Bessenyey Lajos foispán viszont rövid úton meneszti ot.
Június 25-én, 26-án, 27-én és 28-án összesen öt transzportnak kell Debrecenbol elindulnia.
Elég csodálatos, hogy az emlos lények a tulajdonságaikkal és a karakterükkel egy életen át azonosak maradnak önmagukkal. Azt ugyan nem tudnám megmondani, hogy jó-e nekik, s hogy mindenek ellenére sikerül-e és sikerül-e mindenkinek.
Késobb az egyik szegedi és az egyik debreceni szerelvény hosszabb ideig vakvágányra tolva egymás mellett vesztegel. Minden valószínuség szerint a ferencvárosi pályaudvaron történt, amire Yehuda oly élesen emlékezik. Az emberek átkiabáltak, híreket cseréltek. A család így tudta meg itt, hogy a nagymama és a két nagynéni az o tizedik születésnapján vetett véget az életének.
Az egyiket nem tudjuk úgy ünnepelni, hogy ne emlékeznénk a többiekre.
Ha valaki Yehuda Elkana tudományfilozófiai esszéit olvassa, s ez igen nagy élvezet, valósággal fickándozik tole az elme, akkor szokatlanul telített hangot hall egy ismeretlen térben. Az írott szöveg ritmusán áthallani az ismeros embert a maga beszédhangján, a tanárt, a szerkesztot, a tudományszervezot, a barátot, a nagyfonököt, mégis olyan hatást tesz, mintha a gondolkodó lény és a tevékeny civil azonos pulzusa csak kivételes pontokon lenne együtt tapintható. Mintha szívverésük és lélegzetvételük csupán hasonlítana.
A szóbeli Yehuda és az írásbeli Yehuda talán nem azonos ember. Ha az auschwitzi utazás mindörökké nem ékelodött volna bele az életébe, vajon így lenne-e. Viszont közel sem véletlen, hogy tole származik a felismerés, miszerint a tudományos gondolkodás legfontosabb konceptjei nem a tudományos, nem az episztemikus gondolkodásból származnak, ám ez nem elégít ki minket. Mert ezt is hozzáteszi.
A saját gondolkodásában semmit nem hagy reflektálatlanul. Ettol telített a hangja. A különös térben a differenciáltságnak azon a szintjén pillantja meg a dolgokat, ahol az affekció (mondjuk gyorsan magyarul: a hajlandóság vagy a megformálatlan indulat) a komplementaritás és a komplexitás akadályába ütközik. A tudáson a hajlandóság fennakad. Gondolkodásának egyébként ez a politikai ajánlata. Minden helyzetben a differenciált leírásra törekedni.
Általában inkább úgy van, hogy az írásbeliségben elmélyül vagy éppen tágasabbá válik a szóbeliségbol ismeros. Jó esetben láthatóvá, ami egy emberben túl van a személyesen vagy megelozi a személyest. Egy német tudományos újság, amely a kockás és a csíkos ingek viselését egyébként hangsúlyosan nehezményezi, a vízió (mondjuk gyorsan magyarul: a látomás) és az organizáció (mondjuk gyorsan magyarul: a szervezés vagy az életszervezés) fogalmi kettosével határozza meg a tevékenységét, s szerintem elég találón. E különbözo minoségu terek, muveletek és matériák közötti utazásban leli kedvét, bár nem köt ki a megérintett partokon. El a racionálistól, és el az irracionálistól, el a teoretikustól, és el a praktikustól, el a spirituálistól, és el a szekularizálttól. Egyidejuvé teszi ellentétes tartalmú és ellentétes irányú utazásait. Ez egyben metodikai ajánlata. El a dichotómiákban gondolkodó univerzális igénytol, illetve éppen e furfangosan és szigorúan orzött univerzális igényt követve, közelebb a lokális lét realista szemléletéhez.
Kétlépcsos gondolkodást ajánl, kétszintes gondolkodást, többnyelvuséget, többszólamúságot, szinkronitást, multiperspektivitást, többszempontúságot.
Az írásbeli Yehuda ezen a ponton tér el leginkább a szóbeli Yehudától. Írásban alig marad reflektálatlanul hagyott tárgya vagy gesztusa. Amit úgy ér el, hogy különbséget tesz a tudás teste (Body of Knowledge) és a tudás képei (Images of Knowledge) között. A gondolkodás eddig szó nélkül hagyott adottságait és tárgyait mintegy párhuzamos pályákra helyezi, egyenrangúsítja mindazzal, amit klasszikus szabályok szerint magáról a gondolkodásról gondolunk.
Ha szóban tenné, be is csavarodna. Yehuda írott nyelvének a beszélt nyelvben egyelore hiányos is a szókészlete. A nyelvekbol jobbára hiányzik az egyidejuségek és párhuzamosságok kifejezésére alkalmas grammatikai szerkezet. Vannak, akik keresik, s bizonyára nem is látjuk még világosan, hogy mennyien mi mindent megtaláltak.
Isten éltessen, Yehuda. Ha van Isten. Ha személyes. Ha már nevét a számra vettem. Ha közhelyként nem megbotránkoztató. Ha mindezzel képes voltam kifejezni.
Amit másként el sem tudunk mondani.