Nyomokat követve

A 2001-ben alapított Palládium-díjat idén Nádas Péter Párhuzamos történetek című regénye, Halasi Zoltán Így ér el című verseskötete, Ablonczy Balázs Teleki Pál-életrajza és Krajcsovics Éva székesfehérvári kiállítása nyerte el, a különdíjat Ferencz Győző Radnóti Miklós élete és költészete című munkájának ítélte oda a kuratórium. Az alapítvány kurátorai: Kövér György történész, Parti Nagy Lajos, Spiró György, Szilágyi Ákos író és Szüts Miklós festőművész. A kuratórium célja, hogy a díjazott alkotó munkája reprezentálja a magyar kultúra évi teljesítményét. A Palládium-díjakat először 2001-ben osztották ki, az eddigi jutalmazottak: Térey János, Tóth Krisztina, Balla Zsófia, Kovács András Ferenc, Kukorelly Endre, Várady Szabolcs, Závada Pál, Borbély Szilárd (irodalom); Sonkoly Gábor, Molnár Antal, Steiger Kornél, É. Kiss Katalin (tudomány); Nádor Tibor, Varga Patrícia Minerva, Szotyory László, Megyik János (képzőművészet); Rugási Gyula, Margócsy István és Gerold László (különdíj). Az idei díjakat február 24-én, pénteken adták át a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban. A díj alapítója a Buda-Cash Brókerház. A díjjal járó pénzjutalom 1,5 millió forint fejenként. Az alábbiakban az öt laudációt és a két megírt választ közöljük.
Athéné születése, akit egyik melléknevén Pallasznak, azaz a mi nyelvünkön oltalomnak vagy oltalmazónak neveznek, s így lett a díjnak névadója, amelyet az idén nekem ítéltek, illetve nekem és a szépírói munkámnak, helyesebben ennek az elég rejtélyes kapcsolatnak, ami a kettőt összefűzi, a személyt és a munkáját, amelyek közül olykor bizonyosan a munka tűnik előbbre valónak, egyszóval ennek a Pallasz Athénének már a fogantatása és a születése is bonyodalmasnak ígérkezik, nemhogy az élete és a tevékenysége, s mint ilyen, igazán méltó az elbeszélésre.
Kerényi szerint, aki olykor Hésziodoszt, olykor Homéroszt követi, olykor az archeológusok eredményeit, olykor a vázarajzokat vagy az antik drámaszerzők utalásait, Athéné származásáról még azt sem tudjuk pontosan, hogy Zeusz vajon Métisszel vagy Hérával nemzette-e, helyesebben nemzés útján fogant-e, ahogyan nemzettek és nemzők, mi jövünk a világra, hiszen más elbeszélések szerint, s ezek lettek a legismertebbek, Héphaisztosz segédletével (egy másik verzióban Prométheusz segédletével) lépett volna elő Zeusz fejéből, mégpedig egy hosszú lándzsát lengetve a kezében, s oly erős kiáltást hallatva, amitől megremegett Ég és Földanya; az isteni kovács ugyanis egy kétélű bárddal vagy más történetek szerint egy jókora pöröllyel Zeusz fejére vert. Dühe érthető, az istenek között sem mindennapos, hogy egy férfiú szüléshez készülődjön, s e szokatlan művelet miatt egy másik férfiúnak kelljen a segítségére sietnie. Az antik etika ismeretében ez azonban közel sem meglepő. Ha barátunk ostobaságot készül elkövetni, akkor üssük le, Arisztotelész is így ajánlja. De az is meglehet, hogy mindez nem egészen így történt, későbbi félreértés, hiszen a mi nyelvünkön, ahogy Kerényi fogalmaz, a "fő" vagy a "fej" "csúcsot" is jelent. S ha e másik jelentése szerint igaz, akkor mindez inkább a Tritón nevű folyó partján történhetett, Athéné pedig nem Zeusz fejéből, hanem a hegyek közül lépett elő, valószínűleg viharos időben, villámlások és dörejek közepette, s attól Zeusz igencsak tartott, hogy ezeket a hatalmi jeleket valaki elveheti tőle, több jóslat figyelmeztette a veszélyre, Pallasz Athéné ellenben éppígy, születése helyének jeleként kapta volna a Tritogénia nevet, azaz bagolyszeműt, ami a mi nyelvünkön, ahogy Kerényi fogalmaz, s figyelem, ez nála nem a magyart jelenti, még csak nem is a németet, amelyen a műveit írta, hanem a görögök nyelvét, akik szerint a bagoly a megfontoltsággal, az állhatatossággal állna kapcsolatban, már attól is, ahogy nézni tud. A bölcsességgel, amit a görögök a tudásnál többre tartanak, szerintük más minőség, mint ahogy a vélekedés és a tudás között is áthidalhatatlan a különbség, ami persze a születéstörténetnek azt a verzióját erősíti, miszerint Athéné nem Héra lánya lenne. Héra heves, indulatos, Hérára üthetett Szókratész házsártosságáról híres hitvese, Xanthippé is, s ha a szellemi képességeit kéne belőnünk, akkor inkább csavaros eszűnek, találékonynak mondanánk. Csupa olyan adottság, amely a cselekvéshez lelki erőt kölcsönöz, köszörüli az elme élét, ám a bölcsességtől három lépésnyi távolságra áll.
Métisz ellenben, aki Ókeanosz és Thétisz egyik lánya, s így leszármazását egyenesen a Földanyához, de akár az őskígyóhoz, az őstojáshoz, az őstengerhez is minden további nélkül vissza lehet vezetni, amit a zsidók és az őket követő keresztények a mélység színén mutatkozó setétségnek vagy a vizek felett lebegő léleknek neveznek, legalábbis Károli fordításában, minden esetre olyan dolognak, amelyben az elemek még nem különültek el egymástól, például a platinumtól a palládium, hanem minden az egyben áll - az egyetlen anyának azért is valószínűbb, mert a különböző helyekről és időkből származó elbeszélések egyöntetűen bölcsnek mondják, legbölcsebbnek a létezők között, egyesek szerint bölcsességével magát Zeuszt felülmúlná, akinek a felfalt istenségeket viszsza sem sikerült volna szereznie Kronosztól, ha Métisz nem ismer és nem ad egy olyan szert neki, amitől Kronosz az isteneket visszahányta, s így aztán ettől kezdve Zeusz hatalmát nemcsak Kronosz fenyegette, hanem Métisz vagy azok az isteni gyermekek, akiket vele kívánt volna nemzeni. S hogy hatalmát senkivel ne kelljen megosztani, ám a közösülés vágyának se kelljen ellenállnia, meg azért is, hogy ettől kezdve Métisz csak neki gondolja a jót és a roszszat, belülről gondolja, ne csak a fülébe susogja, a várandós nőt egyszerűen lenyelte.
Figyelem, az emberevés mint praxis és mágia. Aki egyszer életében legalább fél órára volt már szerelmes, avagy végtelen szülői szeretetétől hajtva, megeszem, megeszem kiáltásokkal szerette volna csecsemője rugdalódzó talpacskáját felfalni, Zeuszt is megértheti. Nem beszélve rólam, aki most ezt az egészet így megint elbeszélem. S ez még mindig csak egyetlen változat, töredékek töredéke. Kerényi munkájának sajátossága abban áll, hogy nem marad meg egynél, húzza magával a cselekményszálakat, vele meséli az összes fellelhető többit. Azon tudományos meggyőződésében, miszerint a halandónak egyszerre kell követnie a számtalant a maga szereplőivel, akár a halálukba, s a történetek mintáit szintén szemügyre kell vennie, követni leszármazásukat, akár a bűvös küszöböt átlépni érte, vissza a mitológiai mögött elhelyezkedő korszakokba, hogy az egyet a valóságos sokaságban lássa, ha van ilyen, az ideájukat és ne az árnyukat - én is követtem őt. S akkor valójában arról a regényről beszéltem, amelynek köszönhetően ebben a nagy megtiszteltetésben részesítenek. Ebben a nagy követési szándékomban és mániámban volt persze némi szerencsém. A sors úgy akarta, hogy ne csupán Devecserit ismerjem meg, hanem a kissé bolondos fiát, ne csupán Kerényit, ne csak papírt és könyveket és filológiát, hanem az egyik lányát, Gráciát, ami a mi nyelvünkön kellemet és bájt jelent, akinek a testvéreivel együtt már kicsi gyerekként kívülről kellett fújnia az istenek cselekedeteit, több szálon követnie, vissza a forrásokig, s hogy ezt megtehesse, egyszerre többféle, immár nem beszélt nyelven megtanulnia, s hogy mindezen tudással igazán próbára tegyék őt az istenek, még a Gestapo berlini főhadiszállásának pincéit és a ravensbrücki koncentrációs tábort is túl kellett élnie. Tanítóként nem volt mindig kellemes és bájos, ezt azért el kell mondanom, de a Kerényiek nagy tudásának kelleme és bája nélkül azokban a setétség színén lebegő évtizedekben biztosan nem lettem volna el. S így a díjat nem csak az adományozóknak, hanem e biztos nyomok követőjeként, most nekik is meg kell köszönnöm.