Nádas Péter: Párhuzamos olvasókönyvNádas Péter regényének forrásai és visszhangjai

Párhuzamos olvasókönyv (részlet)

Nádas Péter Bán Zsófiának

E-mail, 2009. január 6.

Kedves Zsófi,

a magyar postába vetett bizalmadat csak megerősíthetem, ami azt jelenti, hogy a belém vetett bizalmadnak alaposan és jogosan meg kell gyengülnie. A könyvet megkaptam, nagyon örültem neki, itt van nem messzi tőlem, s az volt az eredeti tervem, hogy mielőtt írok, elolvasom. Ehhez azonban munkalázam miatt nem jutottam hozzá. Éppen csak belenéztem, belekaptam. De köszönöm.

Mit mondjak, én sem bánom, hogy a téli szünetedet velem kell töltened. De írásaid ismeretében alig elképzelhető, hogy ez a foglalatosság ne váljék a saját ínivalóddá.  Ami az interneten talált adatot illeti, jobbára téves, Verschuer azonban valóban szoros és dokumentálható kapcsolatban állt Josef Mengelével.

Otmar Freiherr von Verschuer, aki 1927 és 1935 között az Emberi Örökléstan és Eugenikai Osztályt vezette a berlini Kaiser-Wilhelm-Institut Antropológiai Intézetében, majd később az Antropológiai Intézet igazgatója lett, s ezt a tisztet egészen 1945-ig látta el, 1935 és 1942 között a frankurti egyetem kebelében működő Örökléstani Intézet igazgatói tisztségét is birtokolta, Mengele itt lett az asszisztense, ami a mi tanársegédi pozíciónknak felelt meg, s erre a feladatra ő kérte fel Mengelét. Mengele igen tehetséges örökléstani szakembernek számított, aki ekkor már tagja volt nemcsak az NSDAP-nak, hanem korábbról az SA-nak is. Egy év múlva pedig az SS-nek is. Közös szereplésük egyik becses dokumentuma 1937-ből származik, mikor is egy úgynevezett fajgyalázási perben szakértőként működtek közre, s amikor a vádlottat a bíróság felmentette, mert bizonyítani tudta, hogy ő maga is egy áriával való félrelépés következményeként született, von Verschuer és Mengele beadványban tiltakoztak a birodalmi igazságügyminiszternél (a jogilag egyébként helytálló) felmentő ítélet miatt. Mengelét 1943-ban helyezték orvosként Auschwitzba, ahol beosztása (Lazarettarzt) jóval szerényebb volt, mint a szerepe. Von Verschuernek és a Kaiser-Wilhelm-Institutnak bizonyára jelentős szerepe volt ebben a küldetésben, ezt azonban ezidáig a kutatók nem tudták dokumentálni. Az viszont világos, hogy a kutatási dokumentumokat később szakszerűen megcsonkították. Szakmai kapcsolatuknak azonban maradt dokumentuma. Von Verschuertől fennmaradt például egy levél, miszerint „Asszisztensem, Dr. med. et Dr. phil. Mengele erre a kutatási területre lépett. Hauptsturmführerként és tábori orvosként az auschwitzi koncentrációs táborba helyezték. SS birodalmi főnökének engedélyével a legkülönbözőbb faji csoportokon antropológiai vizsgálatokat folytatunk a koncentrációs táborokban, ahonnan a vérvételi próbákat a további feldolgozás érdekében Intézetembe küldik”. A Kaiser Wilhelm Intézet más osztályai is folytattak (egészen brutális) kísérleteket a foglyokon, s mivel világos volt előttük, hogy tevékenységük tudományosan is megengedhetetlen, fedőneveket adtak a kísérleteknek és az anyagokat később jórészt megsemmisítették. Verschuer és Mengele fenti kísérletsorozatának „Specifikus fehérjék” volt a fedőneve, s itt a specifikus a próbák származási helyét jelölte. Von Verschuer tudományos tevékenységének ikerkutatás volt a legfőbb területe. Mengele Auschwitzban ikreken folytatott brutális kísérleteket. Kettőjük szoros kapcsolata ezen a területen is dokumentálható. Az ikreken végzett kísérletek után megölték az ikreket, s a boncolási eredményekkel együtt továbbították az anyagot von Verschuer intézetébe. Erről Nyiszli Miklós is ír „Dr. Mengele boncolóorvosa voltam az auschwitzi krematóriumban” című tanúvallomásában. Mengele szoros kapcsolatban állt von Verschuer egyik beosztott munkatársával, Karin Magnussennel is, aki az emberi szemek örökléstani jellegzetességeivel foglalkozott. Letartóztatott cigány foglyok, többek között ikrek szemét fényképezte (különösen az eltérő színű szempárok érdekelték), akik a fényképezés után Auschwitzba kerültek, majd szemeik metszete viszakerült a berlindahlemi intézetbe Magnussonhoz. Erről később Ligeti György édesanyja is tanúvallomást tett, aki eredetileg szemorvos volt és fogolyként szintén a Mengele által irányított Prosecturán dolgozott. A Magnusson által gyűjtött preparált szemek, metszetek és fényképek a kísérleti eszközökkel együtt fennmaradtak egy ládában, amelyet a háború utolsó napjaiban evakuáltak Berlinből. Különösen érdekes része a két férfi kapcsolatának von Verschuer későbbi viselkedése. 1946-ban eskü alatt tett tevékenységéről és kapcsolatukról vallomást Otto Hahn előtt, miszerint ő a
rasszista tudományos elveket mindig is elutasította, s „korábbi asszisztense a frankfurti intézetből (…) akit orvosként a saját akarata ellenére vezényeltek az auschwitzi koncentrációs tábor kórházába (…) s akinek munkájáról mást nem is lehetett hallani, mint hogy mindent megtett azért, hogy betegeit gyógyítsa és gyámolítsa”. S így tovább.

Az egyik legfontosabb könyv a témáról Ernst Klee műve, „Deutsche Medicin im Dritten Reich, Karrieren vor und nach 1945” (S. Fischer, 2001). Nézd meg, talán megtalálod angolul vagy franciául. Van egy francia szerző is, aki a téma jelentős ismerője, s akit biztosan megtalálsz, mert a tanulmányait részben én is az interneten olvastam: Benoit Massin.

Mára ennyit.

Üdvözöl,
P.Nádas Péter

 

Nádas Péter
A Párhuzamos történetek függelékeként megjelenő olvasókönyvben a regény írása közben felmerülő kérdésekkel kapcsolatos levelek, a regénybeli események hitelességét megalapozó dokumentumok és a regényhez felhasznált irodalom részletes listája mellett a regény megjelenése után készült két terjedelmes interjút, továbbá Chistina Virágh, Radics Viktória és Markója Csilla egy-egy esszéjét találja az olvasó. A könyvet Nádas Péter saját fotói, a háromkötetes nagyregényben ábrázolt történelmi korszakot és helyszíneket jellemző, vagy megírása közben a szerzőt inspiráló archív fényképfelvételek illusztrálják.
 
„Valahogy úgy vagyok vele, mint az életemmel, az életekkel: nem tudom összerakni. A regényforma az élet-formát és a halál kiszámíthatatlan nyeséseit tükrözi igen élesen. A szerkezet elvét kutatva a gondviselés nyomát kutatom – amikor rendezőelvet keresek, akárha istent keresnék. Utalnak rá jelek itt is, ott is, kósza, véletlen, inkább kételyt, mint hitet ébresztő keresztek, notabenék, ikszek és ipszilonok. A szembetűnő párhuzamosság rendezőelvnek kevés, a különféle keresztkapcsolatok és átkötések valami többre utalnak. De mire? Kell lennie még valaminek, miként ezt a szöveg pontosnak tűnő ritmusa, zenei lüktetése, az összecsengések és kontrasztok, az erős diszharmóniák folyton sugdossák. Ennek az irodalmi műnek van jelentése, van egy jelentésháló: tessék kibogozni.” (Radics Viktória)
 
„Nádas regénye túlesett a modernitáson, amennyiben a mű összes tagján végrehajtotta a dekonstrukciót. Csonkolások és protézisek, metszetek és áttétek, patetikus energiákat konzerváló és visszavonó gesztusok, gesztushiányok egymáson történő elcsúsztatása nyomán felépülő katartikus művében a katarzist a folyton előálló pusztulás szemléletének tökéletes épsége, elevensége biztosítja.
Nádasnak jók a reflexei.
Végső soron az olvasói katarzishoz az ő mozdulatainak biztonsága révén jutunk.
A műve a működésről szól, mégpedig úgy, hogy ezt a működést különböző szinteken demonstrálja. A képzeletről, mint a valóság hiányáról és e képzelet valóságteremtő erejéről beszél. Hogy mi jön mozgásba, amikor képzelődünk. Micsoda valóság jön mozgásba.” (Markója Csilla)

Nádas Péter
 
 
Jelenkor Kiadó, 2012, 3800 Ft, 288 oldal