Selyem Zsuzsa: Nádas Péter: Hátországi napló

Azt figyeltem olvasás közben, hogyan kerüli el a moralizálást. Iróniával: "Az etnikai tisztogatás, a tömeggyilkosság és a népirtás nem tartozik többé a legitim nemzeti ábrándok közé" - írja Kertész-esszéjében. Másik fogása, hogy a retorikus kérdéseket ponttal zárja: "Vajon mitől."
Megint másik, hogy nagyon konkrétan beszél, nem engedi meg magának és olvasójának, hogy általános ítéletekkel nyugtassa magát. Ehhez pedig utánanéz a kérdés tudományos anyagának. És ha arra jut, hogy "mit lehet erre mondani, tényleg semmi mást, mint hogy vannak olyan állatok, melyek többet halmoznak fel, mint amennyit el tudnak fogyasztani" - akkor tényleg nem mond semmi mást, csak annyit, hogy vannak olyan állatok, melyek...
Az ember mint szörnyeteg. Hogyan méregeti egymást. Milyen rejtett szimbolikus jelentések vannak a legbanálisabb mozdulatsorban, melyeket ráaadásul ismer is az ember, pusztán nem hajlandó elismerni még csak a létezésüket sem. Például, hogy mit jelent, ha két tekintet találkozik.
"...a reneszánsz óta alig akad ember, aki a saját tudatának archaikus vagy mágikus tartalmain kívül bármitől visszariadna vagy bármiről lemondana". Olyan ember beszél, akinek a huszadik századi történelem valahogyan - hogyan? hát, nincs más: tanulás, beszélgetés, figyelem - nem elvont eszméket jelent. Akinek a mások munkáiról - versekről, regényekről, képekről, szobrokról stb. - szóló írásai demonstrálják, hogy "a befogadáshoz nincs szükség kevesebb energiára, mint a megmutatkozáshoz".
S tehetünk néhány lépést Mészöly Miklós műveinek - és, számomra legalábbis, az irodalom tétjének - megértése felé is. Nádas szembenéz vele: szigorával, radikalitásával, "szuperszemélyes éntelen" prózájával: "Nincsen posztmodern magyar szerző, aki ne az ő köpönyegéből lépett volna ki, de egyetlen szava van hozzájuk: onánia. S ezzel aztán el is van állva szinte minden út, amelyen közönséges halandók mennek haláluk elébe. Még feladhatná személyes ritmusát." Igen. Ezt tette meg Nádas a Párhuzamos történetekben.
Be kell fejeznem. De azt még ideírom, hogy a Bukott angyala című Petri-esszét olyan szépnek találom, amilyen szépek csak a világ rettenetét tudomásul vevő angyalok lehetnek.
(Jelenkor Kiadó, Pécs, 2006. 250 oldal, 2500 Ft)